A Mecsek barlangjaiban már 60-80 ezer évvel ezelőtt is éltek emberek, a Makár-hegy körülbelül hatezer éves neolitikus településnek adott otthont, a Jakab-hegyen pedig kelta sáncrendszer állt. A rómaiak előtt (a keltákon kívül) illírek is laktak a környéken. Sopianae városát a rómaiak alapították a Kr. u. első század második felében, amikor a Dunántúl a Római Birodalom Pannonia provinciája volt. Városi rangot Hadrianus császár uralkodása idején (117–138) kapott, majd a 3. században Diocletianus ideje alatt, Sopianae lett Valeriatartomány fővárosa. A római vízvezeték egyes részei a mai napig láthatóak.
A 4. század első felében terjedt el a kereszténység. Az első keresztény temetők a városban ebben a korban keletkeztek, azon a helyen, ahol ma a székesegyház áll. A század végére a barbár betörések és a hunok hódításai következtében a rómaiak hatalma gyengült a térségben. Mikor Nagy Károly csapatai megérkeztek, a várost már avarok és szlávoklakták. Nagy Károly rövid időre a Frank Birodalomhoz csatolta a területet. Egyházi szempontból a salzburgi püspökséghez tartozott.
A kora középkorban egy salzburgi dokumentum említi először a várost Quinque Basilicae („öt székesegyház”) néven, 871-ben. A honfoglalás után nem Pécs, hanem a közeli Baranyavár lett az újonnan megalapított Baranya vármegye központja, Pécs azonban fontos egyházi központ, püspöki székhely maradt. Latin nyelvű dokumentumok Quinque Ecclesiae („öt templom”) néven említik. I. István király 1009-ben megalapította a pécsi püspökséget, amelynek Orseolo Péter magyar király építtetett székesegyházat. 1065-ben a székesegyház leégett és csak ezután épült a ma is létező székesegyház.
A várost 1235-ben említik először Pécs néven; egy feljegyzésben fordul elő a Pechyut (pécsi út) név. A városban több szerzetesrend is megtelepedett, elsőként a bencések 1076-ban. 1181-ben már kórház állt a városban. Az első dominikánus kolostor 1238-ban épült Pécsett. Nagy Lajos 1367-ben egyetemet alapított Pécsett, alkancellárja, Vilmos pécsi püspök tanácsára. Ez volt Magyarország első egyeteme. Szívesen tartózkodott a városban Mátyás király, s fia, Corvin János herceg is. 1459-ben Janus Pannonius humanista költő lett Pécs püspöke; ő tovább erősítette a város kulturális jellegét. 1476-ban itt ülésezett az országgyűlés, majd 1485-ben II. Ulászló magyar király és a török porta 3 évi fegyverszünetet kötött a városban. A mohácsi csata után (1526) Nagy Szulejmán seregei kifosztották Pécset, lemészárolták a lakosságot, és felégették a várost. 1543 júniusában Pécs önként megnyitotta a kapuit az oszmán sereg előtt. Az oszmánok megerősítették és igazi keleti várossá formálták Pécset. A templomokat mecsetté alakították, török fürdők, türbék épültek, Korán-iskolákat alapítottak (medresze) és a Tettyén szufi kolostort is építettek (tekke). Pecsuj (Pécs) jelentős balkáni kereskedővárossá alakult, aminek szépségét a híres török utazó, Evlija Cselebi Isztambulhozhasonlítja.
1664-ben Zrínyi Miklós csapatai a Mecsekről mozsárágyúkkal lőtték szét a várost, majd kifosztották és felégették; a pécsi várat viszont nem sikerült bevenniük. Ekkor azonban elpusztult a középkori Pécs (lásd bővebben: Pécs ostroma 1664-ben). Buda felszabadítása után (1686) a keresztény felszabadító sereg szintén hatalmas rombolás árán tudta visszaszerezni a várat október 22-én. A városban uralkodó haditörvényszék Karl von Thüngen parancsnok irányítása alatt először el akarta pusztítani Pécset, de később úgy döntöttek, hogy megtartják a még mindig török kézen lévő Szigetvár ellensúlyozása végett. A 2011-es kutatások szerint a török korban Pécs lakosságának 2/5-e volt magyar és a lakosság több mint fele volt délszláv. A város vezetői muzulmán délszlávok voltak.
1688-ban a dél-német tartományokból telepesek érkeztek a városba az elmenekült és legyilkolt lakosság pótlására. Az elkövetkezendő időkben Pécs népességének körülbelül egynegyede volt magyar, a többiek németek, illetve délszlávok voltak. A fallal körülvett belvárosba jellemzően német lakosság költözött, a délszlávok a falon kívüli külvárosokban telepedtek le, míg a magyar kisebbség nagyrészt a város környéki szőlőhegyeken lakott. Pécs nem támogatta a Rákóczi-szabadságharcot, ezért II. Rákóczi Ferenc seregei 1704-ben kifosztották a várost. A 18. században fejlődésnek indult az ipar, céhek alakultak és fellendült a kereskedelem.
A város szeretett volna megszabadulni hűbérurától, a pécsi püspöktől és szabad királyi várossá válni. Klimó György püspök ebbe bele is egyezett volna, azonban Rómamegtiltotta neki. Végül Mária Terézia idején 1780-ban, miután a püspök meghalt, a várost szabad királyi város rangra emelte, még mielőtt az új püspököt kinevezték volna. A 19. század eleje a polgárság meggazdagodásának korszaka volt. 1839-ben felépült a város első kőszínháza és a manufaktúrák némelyike országszerte ismert volt. A legfontosabb vállalkozók a Hamerli-, a Höfler-, az Erreth-, az Angster-, és a Zsolnay családok voltak. A várost I. Ferenc József két alkalommal is meglátogatta.[29] Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején Pécset rövid ideig horvát sereg tartotta megszállva, majd 1849. januárjában Habsburg-csapatok élén Jellasics császári vezér vonult be a városba. A kiegyezés (1867) és az alkotmány helyreállítása után Pécs gyorsan fejlődött, mint az ország legtöbb városa. 1868-tól vasút kötötte össze Barccsal, 1882-tól Budapesttel is.
Az első világháború végén Baranya déli részét szerb-antant csapatok foglalták el, akik megszállva tartották a várost 1921-ig; ez idő alatt a Baranya–bajai Szerb–Magyar Köztársaság része. A szerb megszállás és rablás visszavetette a pécsi ipar és kereskedelem fejlődését. A második világháború alatt Pécs csak kisebb károkat szenvedett, annak ellenére, hogy 20-25 kilométerre délre, Villány környékén nagy tankcsata zajlott. Ez annak köszönhető, hogy a város nyugalmazott katonai parancsnoka, Péchy Kálmán, rábeszélte az akkori német vezetést a város katonai kiürítésére. Így a várost csupán egy kisebb bombatámadás érte a vasútállomás környékén. Az 1940-es évek vége felé az addigi magántulajdonosokat megfosztották vagyonuktól, az ipari üzemek pedig állami tulajdonba kerültek.
A háború után addig soha nem látott mértéket öltött Pécs fejlődése. A város Magyarország egyik ipari központjává nőtte ki magát. Óriásit fejlődött a bányaipar - feketeszén, majd uránérc. A város lakossága emiatt jelentősen megnőtt. Az 1980-as években már 180 000 lakója volt. Sikeres volt az építőipar. Tevékenysége révén két új városrész született meg (Kertváros és Uránváros), valamint kiépült a távfűtés rendszere is. Fejlődött a Mecseki Parkerdő, ahol társadalmi munkában felépült a vidámpark, az állatkert, és a mostani Mecseki kisvasút elődje az Úttörővasút. Számos új kirándulóhely, üdülőfalu épült ki a város környékén. A Misinatetőn a korábbi televíziós torony és kilátó helyére új tornyotépítettek, ami azóta Pécs egyik jelképévé vált.
A Magyar Néphadsereg átalakítása Pécs városát is érintette. A kertvárosi Bajcsy-Zsilinszky Endre Laktanyában állomásozó 22. Gépesített Lövészezred felszámolásra került 1987-ben, majd 4 évvel később maga a laktanya is bezárt.
A rendszerváltás utáni idők Pécset érzékenyen érintették, az ipari üzemeket a gazdaságtalanságra hivatkozva szinte kivétel nélkül bezárták, az új ipartelepítések jelentéktelen szinten maradtak a korábbiakhoz képest, a munkanélküliség hatalmasra nőtt. Az 1990-es években a délszláv háború közelsége a turizmust is jelentősen visszavetette. Az utolsó időkben már csak jelentéktelen szinten működő szénbányászat 2004. májusában szűnt meg. A 2000-es években megváltozott a város gazdasági szerkezete – egyre inkább a tudás-, az egészségügyi és a kulturális ipar lépett előtérbe. Magyarországon Pécs viselte 2010-ben Európa kulturális fővárosa (EKF) címet, amelynek keretében nagy beruházások történtek a városban, amelyek közül a legkiemelkedőbbek a Kodály Központ, a Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont, a Múzeumok utcája és a Zsolnay Kulturális Negyedvoltak. A Pécsi ókeresztény sírkamrákat az UNESCO a világörökség részeként jegyezte be és elkészült az M6-os és az M60-as autópálya, amelyek Pécset Budapesttel kötik össze.
Címere :
Az 1780. évben Mária Terézia által adományozott, szabad királyi városi státuszt biztosító szabadalomlevél közepén lévő címer, két változatban – címerpajzs és a nagycímer – használható.
A címerpajzs: „…a pajzs kék színű, melynek zöld alsó részéből három hegycsúcs emelkedik ki. Ezek egymástól elkülönülnek. A középső, mely a város felé fekszik, a Mecsekneknevezett hegyet ábrázolja és egyszerű arany koronával van ékesítve. Ennek tövénél a nevére való utalással látható ugyanaz a szabad és királyi város, melyet fal vesz körül, négy sarkánál ugyanannyi tárt kapu, csúcsos tornyocskákkal, piros tetőzettel. Feltűnő az ötödik, a középen lévő székesegyház tornyának arannyal és szabályos rendben elhelyezett ablakainak rajzával díszített építménye. Jobb oldalról az Aranyhegy nevezetű, bal oldalról a másik hegy, a Tettye látszik, melynek tövéből ugyanazon nevű folyócska csörgedezik, zöld réten át.
A bal oldali csúcsos tornyocska vidékéről aranyozott szalag vezet, mely hidat jelez. A felső részen egyik oldalról arany színű hatágú csillag, a másik oldalon ezüst színű felkelő hold tündököl. A pajzs homlokrészén felül van elhelyezve, nemesebb színnel festve, a mi különleges kegyelmünkből a legfenségesebb császárnak, a mi legdrágább fiunknak és a mi saját kezdőbetűink I(osephus) II.M(aria) T(heresia) olvashatók.”
A nagycímer a címerpajzson kívül az alábbiakat is tartalmazza: „Az egész pajzsot egyszerű arany korona fedi, kétoldalt oszlopok szerepét betöltő alakok állnak egymással szemben. Két nőalak tartja a pajzsot. Innét (jobbról) a hűség, arany mellvértben, kék tógában, hátul lebegő, skarlátszerű uszályban öltözötten. Lábainál homályos foltokkal tarkázott fehér kutya hever, melynek nyakát piros örv veszi körül. Amonnét (balról) az ipar, hosszú fehér ruhába öltözötten, mely felett a másik, a rövidebb mínium színű. Zöldes uszály a bal vállán átvetve. Baljában ásót tart, lábainál aranyozott méhkas helyezkedik el, felül négy méhecske röpköd. További négy méhecske a méhkas előtt látható. Két oldalról egymással szemben az alakok a pajzsot tartják.”
A címert 1780 és 1950 között, valamint 1989 óta használják, 1974 és 1989 között, a kommunizmus idején – a szocialista gyakorlatnak megfelelően – antiheraldikus címert használtak. A címerpajzs felső, bástyára emlékeztető rész a város múltját jelképezi, a középső mélykék rész a műemlékekre utal (formájában a dzsámi vehető ki). A címer alsó részének fekete félköríves része a bányászatot, a benne szereplő vörös kalapács az ipart, a kalapácson keresztbe rakott könyv a tudományt jelképezte. A felső arany részben bal oldalon vörös csillag kapott helyet. A város zászlója halványkék volt, benne a címerrel és a város nevével, amely mélykék színű volt és végig nagybetűkkel szerepelt
forrás:Wikipédia