Település:
Baranya megye, Pécs
Hosszú Katinka

Született 1989. május 3. (30 éves) Pécs
Hosszú Katinka
Pécs, 1989. május 3. háromszoros olimpiai, kilencszeres világ- és tizennégyszeres Európa-bajnok magyar úszónő. Az első olyan versenyző, aki egy időben tartotta a világcsúcsot mind az öt vegyesúszó számban (200 m, 400 m, rövid pályán: 100 m, 200 m, 400 m).
Pályafutása
2003–2008
2003-ban rövid pályás magyar bajnok volt 400 méter vegyesen. 2004-ben mutatkozott be a felnőtt nemzetközi mezőnyben az olimpiai játékokon. 200 m gyorson 2:04,22 perces idejével a 31. helyet szerezte meg. Az ifi Eb-n gyorsváltóban lett aranyérmes.
A 2004-es bécsi rövid pályás Európa-bajnokság megszerezte élete első felnőtt versenyes érmét, 4:35,41-es idejével bronzérmes lett 400 méter vegyesen. A rövidebb vegyesszámban hatodik volt.
A 2005-ös ifi Eb-n három aranyérmet nyert. A rövid pályás Eb-n 200 vegyesen nyolcadik, 400 vegyesen ötödik volt.
Az újabb jelentős eredményre 2008-ig kellett várni, amikor az eindhoveni Európa-bajnokság 400 m-es vegyesúszó számában ezüstérmet szerzett. 2004 után ismét szerepelt az olimpián, 400 méteres vegyesúszásban a 12. helyen végzett, így nem sikerült továbbjutnia az előfutamból, míg 200 m vegyesen a 17. helyezett lett.
2009–2011
Az igazi sikert a 2009-es római világbajnokság hozta meg. Előbb július 27-én a 200 méteres vegyesúszó számban nyert bronzérmet (amivel a világbajnokság első magyar érmét szerezte), majd július 30-án 200 m pillangón ismételte meg a bronzérmes helyezést. A vb utolsó napján szolgáltatta a legnagyobb meglepetést: 400 m vegyesen 4:30,31 perces idővel világbajnoki- és Európa-csúcsot úszva aranyérmet nyert.Az amerikai egyetemi évei alatt David Salo edzővel készült fel.
A 2010-es úszó-Európa-bajnokságon Budapesten 400 méteres vegyesúszásban ezüstérmes lett, majd a rövidebb távon 200 méteren Európa-bajnok lett, egyetlen századmásodperccel megelőzve Verrasztó Evelynt. A női 4×200-as gyorsváltó tagjaként is aranyérmet nyert, valamint 200 méteres pillangóúszásban is nyert, Jakabos Zsuzsanna előtt.
A 2010-es rövid pályás világbajnokságon 200 pillangón országos csúccsal jutott a döntőbe, ahol negyedik lett. Ugyanezen a helyen végzett 200 méter vegyesen. A 4 × 200 méteres gyorsváltóban hetedik volt.
2011–2012
A 2011-es vb-n 200 m vegyesen hatodik, 200 m pillangón 19., 400 m vegyesen 15., a 4 × 200 méteres gyorsváltóban ötödik volt. Az év végén tagja volt az Európa-válogatottnak.
A 2012-es Európa-bajnokságon 200 m pillangón, valamint 200 és 400 m vegyesen aranyérmes, a 4 × 200 m gyors váltóval második, a 4 × 100 méteres gyors váltóval negyedik, a 4 × 100 m vegyes váltóval hatodik lett. Az olimpián 400 méter vegyesen a selejtezőben harmadik lett, amivel a döntőbe került, ahol negyedik helyen végzett. 200 méter vegyesen negyedik helyen jutott az elődöntőbe, majd ötödikként a döntőbe. 200 méter pillangón a negyedik helyen került az elődöntőbe.Itt a kilencedik helyen végzett. Az elődöntő után 45 perccel, nyolcadik lett a 200 méter vegyes döntőjében. A 4 × 200 m gyorsváltóval a kilencedikek lettek a selejtezőben. A döntőről két századmásodperccel maradtak le. Szeptemberben befejezte Dave Salóval a közös munkát.Edzéseit a továbbiakban Shane Tusup irányította.
2012 őszén, a nyolc állomásos rövid pályás világkupán a nők között összetettben az első helyen végzett.
A 2012-es rövid pályás Európa-bajnokságon 200 méter pillangón, 100 és 200 méter vegyesen első helyen jutott a döntőbe ahol mindhárom versenyszámban aranyérmes lett. 800 méter gyorson a nyolcadik helyen végzett.400 méter gyorson második helyen került a fináléba, ahol hetedik lett. 400 méter vegyesen másodikként, 200 méter gyorson harmadikként lett döntős. A döntőkben vegyesen második, gyorson nyolcadik volt .
2013–2015
2012 decemberében bejelentette, hogy 2013-tól a Vasas SC színeiben versenyez tovább. 2013 januárjától a Magyar Úszó Szövetség sportolói bizottságának tagja lett.
A 2013-as világbajnokságon 200 méter vegyesen a selejtezőből 1. helyen jutott a középdöntőbe, és a döntőbe, ahol aranyérmet szerzett. 100 méter háton országos csúccsal második lett a selejtezőben, de a 200 méter vegyes döntője miatt visszalépett.[35] 200 méter gyorson másodikként jutott tovább a selejtezőből. A középdöntőben kilencedik lett. 200 méter pillangón második helyen jutott tovább a selejtezőből, harmadikon a középdöntőből. A döntőben bronzérmet szerzett.[40] 200 méter háton 5.-ként jutott tovább a selejtezőből. A középdöntőben és a döntőben egyaránt hatodik lett. 400 méter vegyesen első helyen került a döntőbe, ahol 4:30,41-es idővel aranyérmet szerzett.
A világbajnokság után a rövid pályás világkupa eindhoveni állomásán két nap alatt négyszer úszott világcsúcsot. Augusztus 7-én a 200 m-es vegyesúszás rekordját kétszer döntötte meg, délelőtt az előfutamban 2:04,39-es idővel, majd délután 2:03,20-es időt ért el.Másnap a 100 m-es vegyesúszás rekordját már ez előfutamban megdöntötte (57,73), amit a délutáni döntőben tovább javított (57,50). Ezenkívül 400 méter vegyesen Európa-rekordot teljesített és több országos csúcsot is úszott. Augusztus 11-én a rövid pályás világkupán, Berlinben a 100 m vegyes előfutamában (57,45), és a 400 m vegyes döntőjében is (4:20,85) új világcsúcsot ért el. Ezzel úszótörténelmet írt, ő lett az első versenyző, aki rövid pályán mindhárom vegyesúszó szám világrekordját egy időben tartja. Novemberben a rövid pályás világkupa tokiói állomásán 50 mellen is országos csúcsot úszott Ezzel ő lett az első magyar úszónő, aki egyszerre mind az öt úszásnemben magyar csúcstartó.
Az év végén az Európai Úszószövetség (LEN) 2013 legjobb európai úszónőjének választotta. A rövid pályás Európa-bajnokságon 200 méter vegyesen első, 200 pillangón negyedik, 4 × 50 m váltóban nyolcadik lett. A 100 méteres vegyesúszásban ezüstérmet szerzett, 50 méteres hátúszásban 10. volt. 400 méter vegyesen a második, 200 néter háton a harmadik helyen végzett. 100 méter pillangón ötödik lett.
2015 májusában a Swimming World című amerikai szakfolyóirat internetes oldalán megjelent egy cikk, amelyben a szerző, Casey Barrett azt állította Hosszúról, hogy rendkívüli eredményességének hátterében teljesítménynövelő szerek használata áll. A cikk nagy visszhangot keltett a magyar sajtó és sportélet részéről; a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke, Gyárfás Tamás nyilatkozatban utasította el az úszónőt ért doppingvádakat. Hosszú egy sajtótájékoztatón reagált a megjelent írásra, és azt nyilatkozta, „sohasem szedtem teljesítménynövelő szereket, és szentül vallom, nincs az a pénz, hírnév, nincs az a győzelem, ami visszaigazolná, megérte eladni a lelkemet”. 2015 novemberében Arizona államban rágalmazásért beperelte Casey Barrett újságírót, illetve a Swimming World Magazine kiadóját.
A 2015-ös kazáni világbajnokságon 2:06,84-es Európa-rekorddal jutott be a 200 m vegyesúszás döntőjébe, ahol új világcsúcs idővel (2:06,12) megtartotta korábbi világbajnoki címét.
2015 novemberében megnyerte a világkupa összetett értékelését.
2016–2018
A riói olimpián élete legnagyobb sikerét érte el. 3 arany- és 1 ezüstéremmel az olimpia legeredményesebb úszója volt egyéni számokban.
- Első olimpiai bajnoki címét 2016. augusztus 6-án a Rio de Janeiróban rendezett 2016. évi nyári olimpiai játékokon a 400 méteres vegyesúszásban új világcsúccsal (4:26,36) szerezte meg.
- Második olimpiai aranyérmét augusztus 8-án 100 méteres hátúszásban nyerte meg.
HelyiVilága Magazin ajánló
Helyi látnivalók
Helyi Programok / események









További helyi programok / események »
Helyi szolgáltatók